A napelem inverter árakról beszélgettünk az esküvőn

A rendezvény szakma igazán megszenvedte az idei évet. Sajnos nagyon sok volt a pálya elhagyó és azok kollégák is, akik kénytelenek voltak akár árufeltöltőként vagy futárként dolgozni. Félre értés ne essék, nem arról van szó, hogy büdös a munka, csak ez a faramuci helyzet olyan helyzeteket szült, amire senki sem számított. Szerencsére a kezdeti ijedség után kezdünk visszarázódni és például a kisebb fős esküvőket meg lehet tartani. Vidéken is vállalunk rendezvényeket és esküvőket is, ilyenkor pedig a legtöbb esetben, de főleg ha az ifjú pár kéri, ketten ott szoktunk lenni a menyegzőn, hogy felügyeljünk mindent.

Mindig tanulunk valami újat!

Egyébként szeretünk eljárni az ilyen eseményekre, nagyon sok érdekes emberrel lehet találkozni ilyenkor. Most se volt ez másképp. Az est folyamán egy középkorú házaspárral elegyedtünk hosszas beszélgetésbe a napenergia és a napelem inverter árak témakörben.

Kiderült, hogy nem rég került náluk kiépítésre a napelem rendszer és nagyon örülnek, hogy végül meghozták ez a döntést és mertek befektetni. A Pentele Solar kivitelező céget választották, erre a feladatra, akikkel először a napelemrendszer.info oldalon találkoztak. Hosszas gondolkodás és utána olvasás után, végül kértek egy ajánlatot, majd az ő meglepetésükre is, egy hihetetlenül ügyfélközpontú csapattal kerültek kapcsolatba. A fogyasztásuk és a meglévő elektronikai eszközeik alapján, egy 5 kW-os rendszerre volt szükségük. Egy ilyen rendszer cakumpakk, nagyjából 2 millió forinttól kezdődik. Természetesen a végső árat nagyon sok minden tudja befolyásolni, ezért addig csak egy becsült összeget tudunk kapni, amíg a helyszíni felmérés, ami egyénként ingyenes, nem történik meg. Ez az ár magába foglalja a minőségi paneleket, ami leginkább a SHARP tud biztosítani. A tartószerkezetet, különböző alkatrészeket és magát az invertert.

Mi is az, az inverter?

Korábban én se tudtam, hogy mi is az az inverter. Napelemről már hallottam, a panelek se voltak már újak, de nem vagyok egy fizika zseni ezért, ha még illett is volna, hősiesen bevallom az inverter kimaradt, vagy csak pont aznap hiányoztam az iskolából. Na de most igazán ki lettem belőle okosítva. Az inverter, az tulajdonképpen az egész rendszer szíve, ez a motorja. Ez az, az a szerkezet, ami nélkül nem tudna működni az egész. Lényegében úgy kell elképzelni, hogy paneleken beérkező sugárzás elnyelődik és szabad elektronok generálódnak. Az inverter pedig ezt az egyenáramot alakítja át váltóárammá, amit később tudunk majd hasznosítani.

Talán ezért is van az, hogy a napelem inverter árak meglehetősen magasak, mivel elengedhetetlen a működéshez. Az inverterek egyik legjobbja, a német SMA. Tulajdonképpen ez az a gyártó, amiről a legszigorúbb kritikusok és elismerően beszélnek. A minőséget pedig az elismerés mellett, maga a garancia is fémjelzi.

Sziget üzemű és a hálózatra visszatápláló rendszer

Az inverterek között két nagy csoportot tudunk megkülönböztetni. Az egyik a sziget üzemű rendszerek csoportja, a másik a hálózatra visszatápláló rendszerek. Legfőbb különbség a kettő között, hogy míg a sziget üzemű rendszer esetében az áramszolgáltatóval kapcsolat teljesen megszűnik, addig az utóbbinál nem. Mind a kettőnek meg van a maga szépsége, de a mindennapos háztartási felhasználásra inkább a hálózatra visszatápláló rendszert érdemes választani. Ugyanis ebben az esetben azt a többlet energiát, amit napközben megtermelünk és fel sem használunk, azt a szolgáltató megvásárolja tőlünk. Ínséges időkben pedig, amikor ne adj isten több borús nap követi egymást és nem kap elegendő napfényt a rendszerünk akkor mi fogunk a vásárolni energiát a szolgáltatótól. Tehát egy ilyen vice versa szituációt kell elképzelni, ami úgy van kitalálva, hogy a végén mindenki nyer, és nem kell fizetni sem. A szigetüzemű rendszerek pedig azt a többletenergiát, amit megtermel a rendszer egy külön álló akkumulátorra küldik át. Szükség esetén pedig innen tudunk energiát elvenni.

Összességében tehát, ez egy nagyon okosan kitalált rendszer, talán az energiatermelés egyik legjobb alternatívája.