Klaudia barátnőm, már amióta ismerem, és amióta az eszét tudja rendezvényszervező szeretett volna lenni, és hát szerencsére ez az álma meg is valósult. De az is igaz, hogy nem csak szerencse kellett hozzá, hiszen elvégzett egy tanfolyamot is, sőt már közben folyamatosan elkezdte kiépíteni az ismeretségi körét, hogy könnyebben tudjon helyezkedni, ha már kezében van a bizonyítvány. És az is igaz, hogy rengeteget dolgozott, miközben csinálta a tanfolyamot, mert szerette volna minél előbb elindítani a saját rendezvényszervező cégét, ami egyébként sikerült is.
Már egy ideje dolgozik is, és a kapcsolatainak is köszönhetően sokan keresik meg például nagyobb születésnapok vagy konferenciák megszervezésével is. Sokan járnak hozzá az irodájába, ami referenciateremként is funkcionál – az iroda egyébként a saját házuk alsó szintjén van. És mivel elég sokat ég a villany, így a villanyszámla ennek megfelelően szépen megnövekedett. Éppen ezért azt találták ki a párjával, hogy napelemeket fognak szereltetni a házra és ezzel nem csak a vállalkozás fog jól járni, hanem ők is. Ráadásul, mivel a napelemek megújuló energiával működnek, és teljesen környezetbarátak is, így még az ügyfelek számára is szimpatikus lehet a dolog, mert a környezettudatosság amúgy is nagyon divatos mostanság és sokan keresik a zöld megoldásokat. Úgyhogy ennek reménye sem volt utolsó szempont, hogy talán egy új vonallal bővülhetnek a szolgáltatások is.
Rá is találtak a napelempalyazatok.hu weboldalára, ahol olvastak egy olyan lehetőséget, miszerint a napelem állami támogatással is elérhető már. Ez pedig úgy néz ki magánszemélyek esetében, hogy a Magyar Fejlesztési Banknál van olyan elérhető hitellehetőség, ami 0%-os kamatozású és a THM szintén 0%. Ezzel így gyakorlatilag olyan lesz a helyzet, mintha részletre vennék meg a napelemeket, hiszen nincsenek plusz kiadások, a tartozás sem fog növekedni a 0%-nak köszönhetően.
Ami ezzel a napelem állami támogatással jár, az lényegében annyi, hogy mint bármely más hitel esetében, itt is vannak feltételek, ami azt jelenti, hogy 10% önerőt kell befizetni – hiszen biztosítékra mindig szüksége van a banknak -, illetve annyi kikötés van, hogy maximum 20 évre lehet felvenni a kölcsönt. Ennek egyébként az összege elég széles skálán mozog: a legkisebb felvehető összeg 500.000 forint, míg a legnagyobb 10.000.000 forint. Ami azt is jelenti, hogy akár egy komplett óriási napelemes rendszert is telepíteni lehet ebből az összegből, de ha csak kiegészíteni kell a pénzt, arra is tökéletes ez a lehetőség.
Nem csak magánszemélyek élhetnek ezzel a napelem állami támogatással, hanem társasházak és lakásszövetkezetek is. És ugyanígy nem csak napelemek telepítésére lehet igényelni, hanem mindennemű energetikai korszerűsítésre. Ennek minősül például – a napelemes rendszerek mellett természetesen – a hőszivattyúk telepítése, hőszigetelés, de még a nyílászárók cseréje is.
A hitel ellenére magának a rendszernek a telepítési folyamata teljesen ugyanaz, nem történik kivételezés: a szakemberek ugyanúgy elvégzik a helyszíni felmérést és ugyanolyan profi munkát végeznek, minden szabályt betartva.
De nem csak magánszemélyek számára van elérhető támogatás, hanem vállalkozások számára is: ami egy hitel és egy vissza nem fizetendő támogatás kombinációja, vagyis a kettő együtt vehető csak igénybe, és természetesen, mind a hitel, mind pedig a támogatás mértéke is nagyobb, mint a 0%-os hitelnél. És ezt is ugyanúgy az energetikai korszerűsítésre lehet igénybe venni.
De Klaudia mindenek előtt kért egy árajánlatot a már említett weboldalon, a Pentele Solar KFt.-től a napelemes rendszerre, hogy tudja, mégis mire lehet számítani körülbelül, mert annak függvényében elképzelhető, hogy alaposabban utána néz majd a vállalkozásoknak szóló támogatásnak is, hátha elérhető számára is.