Alternatív rendezvény az interneten: napelem vásárlás

Mit szolnátok, hogyha most kivételesen nem olyan rendezvényekről lenne szó, amik ténylegesen a fizikai térben valósulnak meg és el kell menni rájuk, mint egy esküvő, vagy születésnapi buli, hanem valami olyan programról írnék, amin mindenki egymaga tud részt venni az interneten?! Lehet, hogy egy kicsit különösen hangozhat, amit mondok, de egészen pontosan a napelem vásárlás az, amire gondoltam!

Manapság szerencsére egyre nagyobb sikernek és népszerűségnek örvend itthon is a napelem vásárlás. Ez talán két dolognak köszönhető. Egy részről egyre többször lehet az ilyen célú fejlesztésekre állami támogatást igényelni, vagy visszafizetendő hitel, vagy akár vissza nem fizetendő formában. A másik dolog pedig talán az, hogy szépen lassan kezd felszállni a füst a megtérülést körülövező hiedelmek körül. Egyre többen olvasnak utána és realizálják, hogy ez már régen nem egy olyan volumenű befektetés, ami nem térülhetne meg emberi léptékű időszakon belül. Mi számít emberi léptékű időszaknak? Hát például egy családi házban általában 20-30 évet simán leél az ember, ha nem többet. Ez idő alatt jócskán megtérül egy napelemes rendszer, de ettől sokkal rövidebb időszak alatt is.

A sporoljnapelemmel.hu oldalán olvastam néhány tippet arról, hogy hogyan térülhet meg egy ilyen befektetés és egyáltalán mik azok a dolgok, amikre érdemes odafigyelni, hogyha napelem vásárlás jöhet éppen szóba.

Természetesen nem lehet és nem is érdemes azt mondani, hogy a napelem vásárlás olcsó mulatság. Már csak azért sem érdemes ilyen kijelentéseket tenni, mert az, hogy mi olcsó és mi drága tökéletesen szubjektív dolog. Ami viszont tényszerű és számszerű a befektetendő összegen kívül az az, hogy milyen hamar jöhet el az a pont, amikortól már tényleg nem kell a villanyszámlával bajlódni.

Nyilván ezt az intervallumot van pár tényező, ami erősen befolyásolja. Ilyen például az, hogy hány darab és milyen energiahatékonyságú fogyasztót kapcsolunk a rendszerre. Ezt akár úgy is lehet értelmezni, hogy hányféle és milyen energiafelhasználó berendezéseket tudunk villamos üzeművé tenni csak azért, hogy hamar visszahozza az árát a napelem vásárlás. Hiszen ha jobban belegondolunk, akkor arról van szó, hogy minél több eszköz használja az ingyen energiát a házban, annál hamarabb fogja behozni a ráfordított összeget. Mindeközben pedig nem kell majd a gázért fizetni és talán a vízszámla is kevesebb lehet akár.

Egy napelemes rendszert egyébként remekül ki tud egészíteni egy napkollektoros rendszer is. Valamilyen szinten ez is oda tartozik, hogy mennyire tudjuk okosan kihasználni a napelem adta plusz energiát. Az átlagos megtérülési idő háztól és felhasználástól függően nagyjából 7-10 év közé esik. Nyilvánvalóan minél többet teszünk azért, hogy ez az idő lecsökkenjen, és minél több elektromos üzemű eszközt használunk a többi más energiával működő eszközökkel szemben, annál több esélyünk lesz a 7 év felé tendálni.

Egy másik módja a spórolásnak az, hogy egy napelemmel amíg süt a nap, folyamatosan termelődik az energia. Ez azt is jelenti, hogy általában sokkal több energiánk van a háztartásban, mint amire aktuálisan éppen tényleg szükségünk volna. Az energia tárolása viszont még ma is egy olyan témakör, amit csak igen nagy veszteségekkel lehet megoldani,tehát azt is mondhatnám, hogy egyáltalán nem éri meg. Erre kínál egy másik remek alternatívát a villamos áram szolgáltató: a visszatáplálás intézményét.

Annyiról van szó, hogy amit többlet energiát megtermel egy háztartás a napelemes rendszerével, azt egyszerűen csak feltölti a hálózatba, hiszen ha neki épp nem is, valakinek biztosan szüksége lesz energiára éppen abban a pillanatban. Aztán amikor sötét van már és nem megy a napelem, akkor a háztartás is csak nemes egyszerűséggel a hálózati áramforrásokat használja fel. Ez normál esetben egy olyan balanszot tud eredményezni, aminek minimum nullás számla a vége, de az is előfordulhat, hogy szolgáltató lesz mínuszban az előfizetőhöz képest.

A megtérülést támogatja természetesen még az is, hogyha a rendszer tervezési fázisában nem spóroljuk ki azt az időt, amit érdemes a fogyasztás várható becslésére szánni, ugyanis ennek alapján kell a napelem teljesítményét megadni. Ha pedig ez túl alacsony, nem lesz elég zöld energiánk a lakásra, ha viszont túl sok, akkor több idő lesz, mire megtérül a rendszer, hiszen többe fog kerülni maga a telepítés, miközben a fogyasztás nem lesz nagyobb.

Mindent összevetve a 21. században szerintem elengedhetetlen, hogy használjunk zöld energiát az otthonunk üzemeltetéséhez, amennyiben megtehetjük. Szóval ha van rá módotok, akkor a napelem vásárlás remek lehetőség arra, hogy kipróbáljátok ezeket a technológiákat és egy környzettudatosabb otthont alakítsatok ki magatoknak. A sporoljnapelemmel.hu rengeteg hasznos információt tartalmaz a kezdő napelem rajongók számára!