Évente párszor beüt egy-egy szuperkoncert, aminek a szervezése igazán embert próbáló hadművelet. Már nagyon-nagyon sok hónappal az egész végbemenetele előtt el kell kezdeni szervezni. Először is természetesen nulladik lépésként egy gazdasági elemzés készül, amely megmondja, hogy egyáltalán érdemes-e bármit is szervezni, kijöhet-e az esemény jövedelmezőre – vagy bizonyos esetekben legalább nullára. Ha ez a tanulmány azt mondja, hogy nyílt a pálya, bejöhet a buli, akkor el kell kezdeni lépésről-lépésre haladni az események sokaságával.
Első körben szükséges egy időpont és egy helyszín kijelölése. Nem is gondolná az ember, mennyi fontos szempontot kell észben tartani például egy időpont megválasztásakor. Nem mindegy, hogy például nyári, vagy téli koncertről van szó. Nyaranta inkább a péntek a nyerő nap, hogy aztán mehessenek az ember nyaralni, telente pedig sokkal inkább a szombat, mert addigra kipihenik a pénteket. Aztán azt is figyelembe kell venni az időpont meghatározásánál, hogy mikor megy az utolsó metró, hiszen nem feltételezhetjük azt, hogy mindenki autóval érkezik a koncertre, fontos, hogy az utolsó tömegközlekedése lehetőséggel tudjanak távozni is. Emellett pedig még az sem mindegy, hogy milyen hónapban vagyunk. Az év első 1-2 hónapja nem a legalkalmasabb arra, hogy az emberek súlyos tízezreket költsenek el koncertekre, hiszen ki vannak fogyva a készletek. Van még néhány tabu dátum, mint például a november 1., vagy a december 24., de általánosságban elmondható, hogy egy adott hónapon belül a 2-3. hétvégét érdemes választani az eseményre, mert az embereknek még akkor van pénzük.
A helyszín kérdése is hasonlóan összetett, mivel végig kell nézni minden technikai paramétert, milyen adottságok vannak, mivel lehet bővíteni a helyszínt szükség esetén, hány vészkijárat, ruhatár, büfé és miegymás van, ami fontos lehet. Mekkora a színpad? Mi a helyzet a fényekkel, videóval, pirotechnikával? Milyen egyéb engedély lehet szükséges a helyszín igénybevételét illetően (gondolok itt most például több kerületen átívelő közterületre).
Szóval lényeg a lényeg, hogy egy komolyabb rendezvény megszervezésének még csak az első lépése is olyan összetett, hogy időben kell észbe kapni és mindent is elkezdeni szervezgetni, mert könnyen ki lehet csúszni az időből.
Bezzeg a családi összejövetelek, azok rettenő egyszerűen össze tudnak jönni szerencsére és mindig olyan jó témák jönnek elő, hogy nem győzöm kapkodni a fejemet.
Ti tudjátok például, hogy merre járnak úgy nagyjából a napelemes rendszer árak? Mert nekem aztán fogalmam sem volt az egészről, de szerencsére a família felvilágosított. Első körben a Napelemes Rendszerek (napelemesrendszerek.info) oldalán érdemes kicsi közelebb kerülni a teljes témakörhöz, egyrészt, hogy mit is jelent ez az egész technológia, másrészt, hogy miért is olyan jó nekünk, ha valaki ilyen módon fejleszti az otthonát. Hogyha ezekkel tisztában vagyunk, akkor talán egyszerűbb elfogadni azt a tényt, hogy a napelemes rendszerek telepítése nem olcsó. Persze valójában ezt sem szabadna ilyen módon kijelenteni, mert minden relatív és ez sem ennyire fekete vagy fehér dolog, amellett, hogy sok helyen bele is lehet kötni ebbe a kijelentésbe. Ezért inkább sorra veszem most, hogy mik azok a tényezők, amik befolyásolják, hogy mennyibe is kerül egy ilyen eszközpark egy háztartás számára.
Először is az első és legfontosabb egy napelemes rendszer ára szempontjából maga a napelem, hiszen ez a szíve-lelke a technológiának, enélkül nincs miről beszélgetni. Az pedig, hogy ebből mennyire, mekkorára és milyen teljesítményűre van szükség, leginkább attól függ, hogy a házban milyen módon történik az energiafelhasználás. Azt is mondhatnám, hogy mennyi fogyasztót használnak az adott háztartásban. Ezt nagyon egyszerűen ki lehet deríteni, hiszen csak egy éves elszámoló rezsi számla kell hozzá, amelyen jól látszik, hogy mennyi a háztartás éves energiafogyasztása. Ebből lehet ugyanis azt kikalkulálni, hogy milyen teljesítményű napelemes rendszerre van szükség a ház energiaigényének maradéktalan ellátásához. Attól függően, hogy mennyi napelem panelre van szükség nagyon eltérő árakat kaphatunk, mert egy kisebb eszközt már egy millió forint körül megkaphatunk, míg egy komolyan fogyasztású ingatlan teljes felszerelése komoly milliókba is kerülhet – kizárólag az eszközökre vonatkozólag is. Éppen ezért fontos a fogyasztás pontos megadása, illetve annak a jó becslése is, hogy milyen változások várhatók ebben az elkövetkezendő években – hiszen egy ilyen rendszert nem csak 1-2 évre, hanem sokkal inkább 10-20 évre tervezünk. Azt is érdemes átgondolni ilyenkor, hogy mik azok a fogyasztók, amelyeket érdemes volna villamos üzeművé tenni, mivel minél több eszköz működik a zöld, “ingyen” energia felhasználásával, annál hamarabb térülhet meg maga a befektetés.
Természetesen annak is van jelentősége, hogy milyen márkát vásárlunk és milyen elemekből rakjuk össze a rendszert. A szerencse csupán abban rejlik, hogy mivel komoly és alapvetően tartós használatra tervezett eszközökről (tehát nem a klasszikus értelemben vett fogyasztói társadalom termékei) van szó, ezért igazából a legtöbb márka és gyártó megbízható. Az árban való eltérést pedig éppen ezért leginkább az generálja, hogy ki, milyen régóta van a piacon, kinek mennyi tapasztalata van “papíron”. Persze az alapanyagokat illetően is lehetnek különbségek, de az érdemi árkülönbséget az előző indok adja.
Jelentős összeget képvisel a napelemes rendszerek árképzésében maga a technológia, a panelek, a tartószerkezetek és a megfelelő inverter, azonban az igazi feketeleves akkor szokott jönni, mikor kiderül, hogy nem jó tájolású az ingatlan, a tető dőlésszöge nem megfelelő, a tetőszerkezet nem elég erős, vagy épp a villamos hálózat nem bírja el. Szóval a ház sajátosságaiból adódó lehetőségek, vagy pont azoknak a hiánya rendkívül sokat nyom a latba az ár szempontjából. Tehát, ha például csak a tájolással van probléma, de teszem azt, a kért egy másik pontján van olyan szabad, nem árnyékos terület, ahová egy-egy tartóoszlopra rászerelve ugyanazt a napenergia mennyiséget képes elnyelni a rendszer, akkor ezt viszonylag gyorsan és könnyen rövidre lehet zárni. Ha viszont nem lehet megkerülni a dolgot és netán a tetőszerkezet sincs abban az állapotban, amiben lennie kéne ahhoz, hogy sok-sok plusz kilót telepítsenek rá, akkor nincs más hátra, tetőszerkezetet kell újítani. Na, hát ha valami extrán meg tudja dobni a költségeket, akkor az ez. Függően attól, hogy milyen mértékű és komolyságú az az átalakítás, amit a szerkezet igényel ahhoz, hogy elbírja ezt a plusz terhelést, a pár százezer forinttól egészen a több milliós kategóriáig minden megtörténhet. Tehát ha egy mód van rá, akkor ezt jobb elkerülni, de természetesen ha nincs más választás, akkor fel kell újítani. Ez van….
Hasonló a helyzet a villamos rendszerrel. Ez is főként öregebb ingatlanok esetében jöhet elő, ahol olyan kábelek vannak még a falakban, amik egy kicsit más méretű fogyasztókra lettek kitalálva. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmiképp sem jók erre az esetre, de mégis, sok esetben előfordul, hogy ezeket is cserélni kell, mert nem bírják el a nagyobb terhelést.
Összességében tehát jópár szempont van, ami befolyásolja a napelemes rendszerek árait, és továbbra is elmondható, hogy ez nem a legolcsóbb befektetések egyike. Azonban ha megfelelő felméréssel és tervezéssel kezdjük el a folyamatot, akkor nincs miért aggódni, nem érhet meglepetés és annyit fogunk fizetni, amennyit az elején kikalkuláltunk.