Gyerekkori álomtól a realitásig – cégalapítás

Kislányként sokáig arról álmodoztam, hogyha nagy leszek, majd rendezvényszervező leszek! Furcsa célnak bizonyult ez a sok önjelölt balerina és tűzoltó között, nekem mégis ez volt az álmom.

Imádtam pörögni, szervezkedni, és megmondani az embereknek, hogy mikor mit kell csinálniuk. Szerettem, amikor rám bíztak különböző feladatokat, és ezeket mindig igyekeztem megugrani. Jó érzés volt látni, hogy egy iskolai rendezvény azért áll össze, azért szép, mert az én kezem is benne volt a szervezésben.

Nos, végülis másfelé sodort az élet, és nem lettem rendezvényszervező. Ennek ellenére gyakran merengek, és elképzelem, hogy milyen is lenne. Unalom helyett volt, hogy tanfolyamok honlapját böngésztem, pedzegetve, hogy belevágok.

Sokáig nem tudtam, milyen út vezet el a rendezvényszervezésig. Kis internetes kutatás után rájöttem, hogy egy igazán komolyanvehető rendezvényszervezőnek cége van.

A legrelevánsabb információt a Gross Office weboldalán találtam meg, ahol rengeteg más mellett részletekbe menően írnak a cégalapítás és egyéb kérdések tekintetében. Mondanom sem kell, hogy hosszú percekig olvasgattam az oldalukat, megpróbálva megismerkedni a témával.

A cégalapítás komoly jogi folyamat, amely nemcsak szimplán egy ügyvéd jelenlétét követeli meg, hanem egy olyan szakemberét, aki jártas vállalkozásindításban. Ezért szerencsés, hogyha az ember a bizalmát olyan szolgáltatókba helyezi, amilyen a Gross Office is, hiszen az ő munkájuk az, hogy minél több terhet levegyenek a vállunkról.

Kezdetnek azt kell kitalálni, hogy milyen cégforma felelne meg a legjobban. Családi vállalkozások esetén például a betéti társaság a legmegfelelőbb, de ha több embert akarunk foglalkoztatni, és szeretnénk, hogy a tagok felelőssége korlátozott legyen, akkor inkább válasszuk a kft-t, mint cégformát.

A tagok kiléte is nagyon fontos, és ez cégformánként eltérő feladatokkal jár. A betéti társaságnál például ki kell jelölnünk, ki a kültag és ki a beltag, amíg egy kft.-nél csak az alapítótagokat és sima tagokat különböztetjük meg.

A Gross Office oldalán arról is olvastam, hogy a cégnév is több kritériumnak kell, hogy megfeleljen. Ismerve magamat, nem lenne egyszerű egy olyan nevet választani, ami megfelel ezeknek a feltételeknek és még nincs bejegyezve.

A cégalapítás elengedhetetlen feltétele az, hogy a tagok meghatározzák, mennyivel járulnak hozzá az alaptőkéhez. Ez cégformánként eltérő minimum összeget jelent, például a bt. esetében nincs meghatározva minimum.

A következő pont, ami fejtörést okozott az illúziómban, a székhely kijelölése volt, ugyanis nem mindegy, hogy mi a cégünk hivatalos címe, ahová például a levelek is érkeznek. Szerencsére a Gross Office ebben is tud segíteni, hiszen kínálnak székhelyszolgáltatást is.

Mindezek, tehát a név, a tagok, a hozzájárulás összege, székhely, az alapító szerződésben kerülnek leírásra. Ez egy gondosan megszerkesztett dokumentum, melyet a Gross Office ügyvédje készít elő nekünk, és aláírása után benyújtja a kérvényt a bírósághoz. Innentől kezdve meg kell várnunk, amíg bejegyzik a cégünket!

Bevallom, még eljátszani a gondolattal is jól esett. Nem könnyű ilyen felelősséget a nyakunkba venni, azonban ezek a új kihívások igazán izgalmasak lehetnek.

Arról nem is beszélve, hogy minden sokkal könnyebb akkor, ha van segítségünk. A Gross Office nem csak információt nyújt, de számos szolgáltatást kínál, legyen szó egy szuper ügyvédről, vagy éppen székhelyről, esetleg a működés során egy könyvelőről.

A Gross Office a cégalapítás során végig mellettünk áll és ott nyújt segítséget, ahol mi az igényeljük.